Lehet élni lopás, csalás, hazugság, manipuláció nélkül?

Rengeteg szégyenletes, megalázó pillanatot éltünk már meg mindannyian. Azok a fájdalmas emlékek, amikor valamit elcsentünk, elloptunk; amikor egy teszten vagy nagyobb kaliberrel mások előtt ezt eltitkolva csaltunk; amikor kegyes hazugságokat vagy akár nagyokat kimondtunk; amikor másokat aljas vagy hízelgő módon manipuláltunk; és amikor minket loptak meg, amikor mi voltunk csalás áldozata, amikor nekünk hazudtak és bennünket manipuláltak,  ugyanúgy, mint minden egyéb kapcsolat és minden egyéb helyzet az életünkben, óriási, nagyon-nagyon hangos, villogó tükörként szolgál.

Igen, belementél akkor. Igen, azt tetted. Lehet, úgy érezted, hogy nincs választási lehetőséged. Az az érzelem, amivel azt átélted, előtte, közben, utána, az életed más egyéb területein is elő szokott jönni. És ugyanígy meg szoktál alkudni más helyzetekben is. Miért? Lehet, hogy azt mondod: hát mert gyenge vagyok, mert gyáva vagyok, mert béna vagyok. Nem. A félelem miatt. Amikor valamit hagysz, hogy megtörténjen veled, ami számodra rossz, az mindig azért van, mert tartasz valamitől, hogy különben valami más rossz lesz. És inkább bevállalod az egyik rosszat azért, hogy a másik rosszat elkerüld.

Ki a hibás? Az elkövető? Vagy az áldozat? Akár elkövető, akár áldozat is voltál ezekben a helyzetekben, - lehet, hogy mind a kettőt megtestesítetted különböző szituációkban - abban a pillanatban, a tudattalan érzelmek és az addigi tudásodhoz mért gondolatok afelé mutattak, hogy most ez van. Most nincs választás, most erre kell menni. Most ennek kell teret adnunk, most ezt kell csinálnunk, most ezt kell hagyni. Nem azért tettél úgy, nem azért tetted a másikkal azt, nem azért hagytad, hogy azt tegyék veled, mert rosszat akartál. Nem azért, mert rossz ember vagy, nem azért, mert nem lehetsz boldog és képtelen vagy. Hanem azért, mert akkor nem láttad, hogy hogyan lehetne másként.

Igenis, és lehetsz annyira őszinte, először is, hogy beismered magadnak, hogy: igen, vak voltam. Nem láttam dolgokat. Igen, úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy nincs választásom. Beismerheted önmagadnak. Akkor csak úgy ment. És lehet, hogy ez tegnap volt. Lehet, hogy még ma reggel csináltál valami ilyen butaságot, amit most sajnálsz, hogy megtetted, vagy hogy hagytad, hogy megtegyék veled.

Valahol mindannyian használjuk a környezetünket. A tárgyakat is, az embereket is. Csak különbség van aközött, hogy kihasználjuk, vagy felhasználjuk őket. Ugyanis mindenki tükör és mindenki eszköz. Mindenki partner abban, hogy éljük ezt az életet itt a földi síkon is. És hogyha minden és mindenki tükör és partner, és mindenben és mindenkiben azt kell meglátnunk, hogy hogyan viszonyulunk, mit hagyunk, mit teszünk, hogy menekülünk, hogy harcolunk, akkor ezek a legfájdalmasabbak az egyik legjelentősebb eszköz ahhoz, hogy egy új életet éljünk, és ezért hálásak lehetünk érte.

Abban a pillanatban, mikor megtettük, mi sem tudtuk másként tenni, hiába is akartuk, vagy lehet az is, hogy nem is vettük észre. Lehet, hogy nem is tudtuk, mit okozunk vele magunknak, vagy másoknak abban a pillanatban. Innen tudhatjuk, hogy más hasonló módon éli az életét. Mindenki ugyanúgy csak küzd, harcol, menekül. Ugyanúgy szeretné a legjobbat kihozni az életéből, de ugyanúgy vak időnként arra, hogy lássa, hogy másoknak szenvedést okoz, vagy, hogy ő maga elrontja a magáét. És ezért megengedhetjük magunknak azt, hogy elfogadjuk, hogy az emberi természet, ami nem a „Határtalan Tudat” természete, hanem az emberi gyarló természet, az magában hordozza, hogy amit generációsan hozunk érzelmi batyut, és amíg nem látunk rá, addig a hatása alatt éljük az életünket. És 7,8 milliárd ember ugyanígy éli az életét.

Ezt lehet tragédiának is nevezni és lehet iskolának is. Lehet azt mondani, hogy a „Tudat” így tanulja, így fedezi fel saját magát. Elkezdi látni, hogy milyen butaságokat csinál, aztán egyre inkább ott az igény, és aztán a hajlandóság is, hogy másként tegye a dolgokat, hogy felfedezze, hogy ki is ő azon túl, mi is ő azon túl, ami a szenvedés maga körül, és őbenne.És amikor azt hallod, hogy azt mondja egy bölcs, hogy az út a felébredéshez a fájdalmon keresztül vezet, az erről szól. Nem azért, mert fájnia kell, hogy aztán majd jó legyen, mert valamilyen törvény így mondja ki. Hanem mert magát a fájdalmat eddig nem engedted, hogy érezd. Nem akartad átélni ezt a fájdalmat.

És ahhoz, hogy a fájdalom nélkül tudj élni, ahhoz először meg kell tanulni azt, hogy mi az a fájdalom, fel kell fedezni, meg kell engedni, hogy jelen legyen az életedben. Úgy is mondhatom, hogy először meg kell tanulni együtt élni vele. De ez nem azt jelenti, hogy együtt kell élni vele. Csak először engedd meg a létét, ne menekülj, ne küzdj! Nézd meg, derítsd fel, mi ez az egész! És igen, amikor felfedezed, hogy a negatívum mögött is jelen van az a szépség, ami azt mondja, hogy: De igen, állj talpra! De igen, menj előre! De igen, hagyd, hogy ezektől mind megszabadulj! Igen, ennél tovább is van, és ennél sokkal értékesebb vagy! Ennek a „fénynek” adj egyre inkább teret. És ez nem misztikum. Kezdd el felvállalni, amit szeretnél.

🌟 A 90 napos Éberség és Stabilitás program során nem ítélkezünk és nem menekülünk tovább. 90 nap alatt szembenézünk mindazzal, amit eddig a szőnyeg alá söpörtünk. Együtt fedezzük fel, mi van a szégyenletes emlékek és fájdalmas tapasztalatok mögött. Nem terápia - ez egy utazás önmagad legmélyebb rétegeihez, ahol minden sötétség mögött ott vár a fény. Ha szeretnél így élni, kattints ide.

✨ Kellene egy védett tér, ahol végre kimondhatod mindazt, amit eddig nem mertél? Ahol a fájdalom nem ellenség, hanem tanító? Az egyéni konzultációk segítenek meglátni, hogy minden nehéz tapasztalatod valójában egy lépcsőfok volt a felébredéshez. Foglalj időpontot a változáshoz.

Szeretettel:
Nerella