Hasznos volt az előző 4 tipp? Ma további 5 tippel jöttem a hatékonyság és a felszabadulás érdekében, remélem, értékesnek találod.
Mindenre “igen-t mondás”
Érezted már úgy magadat, mint Jim Carrey az Igenember c. filmben? Néha nehéz nemet mondani másoknak, főképpen, ha a szeretteinkről van szó, de fontos felismerned, hogy az időd korlátozott. Nyugodtan ismerd be magadnak meg a saját határaidat, és merj nemet mondani, amikor túlterhelt vagy. Gondolj arra, hogy ha mindenre igennel válaszolsz, az valójában lehet, hogy másoknak is káros, hiszen a hatékonyságod és az energia, amivel részt veszel benne, szintén más, mint amit mindketten szeretnétek. Tanulj meg egyszerűen, de kedvesen nemet mondani, és válogasd meg, hogy mely tevékenységeknek szeretnél úgy igazán, szíved öröméből ill. Szeretetéből, tudatosan, igazán időt szentelni.
Megszakítások, koncentrációs problémák
A folyamatos megzavarások elleni védelem érdekében határozz meg időszakokat, amikor kikapcsolod a telefonodat vagy figyelmen kívül hagyod az emailjeidet. Hozz létre magadnak tudatosan egy csendes munkateret, ahol nem zavarnak meg. Ha munkahelyen dolgozol, beszélj szeretetteljesen a kollégáiddal, és kérdd meg őket, hogy pl. bizonyos időszakokban a Veled való szokásos viccelődést hagyják későbbre, vagy éppen töltsék abban az időben mással a “spontán kávészüneteket”.
Munka és magánélet egyensúlyának hiánya
Sokan arról számolnak be a halálos ágyukon, hogy az idejük nagy részét a munkára fordították, és elhanyagolták a személyes életüket és a pihenést. A megoldás, hogy tervezd be tudatosan a szabadidős tevékenységgel és a szeretteiddel eltöltött pillanatokat, írd be ugyanúgy a naptáradba, és ha túlságosan “egybefolyik”, akkor határold el a munkával és a kikapcsolódással töltött időt. Tehát határozz meg időszakokat a munkára, a pihenésre és a szabadidőre is. Ne hagyd ki az étkezéseket ill. az alvást se, mert ezek is hozzájárulnak a jó közérzetedhez. Ne felejtsd el időt hagyni az esetleges váratlan eseményekre is.
Megvan a terv, de utálod, így nem tartod magadat hozzá
Fontos, hogy a fentiekre belül jó érzésekkel rá is bólints, különben csak a belső harcot szítod majd egyre nagyobbra magadban. Addig formáld az időbeosztásodat, a programok időtartamát, helyszínét, módját, stb., amíg valóban őszintén rájuk is tudsz bólintani. Ezen pozitív érzelmek mindent megváltoztathatnak…
Időhiány
Az időhiány problémájára egyszerű megoldás lehet ez is: Az elkészített napirendhez vagy teendőlistához használj digitális eszközöket vagy alkalmazásokat, amelyek segítenek a teendők nyomon követésében, ill. emlékeztetnek rájuk a megfelelő időpontban, hogy ne csússz el az idővel.
Ohh és a legfontosabb: ezekre ne csak bólogass, majd menj tovább, hanem tedd meg a lépést is!
Szeretnél mélyebben elmerülni az időmenedzsment és önismeret témakörében? A 90 napos Éberség és Stabilitás program során személyre szabott stratégiákat is kialakítunk, amelyek segítenek megszabadulni a régi, korlátozó szokásoktól és kialakítani egy olyan életritmust, ami valóban Hozzád illik. Fedezd fel a program részleteit és kezdd el az átalakulást most.
Ha pedig konkrét időmenedzsment kihívásokkal küzdesz, egyéni konzultációinkon közösen feltérképezzük a jelenlegi mintáidat, és olyan egyedi megoldásokat dolgozunk ki, amelyek illeszkednek a Te élethelyzetedhez és céljaidhoz. Foglalj időpontot az első alkalomra, és tegyük meg együtt az első lépést.
Szeretettel:
Nerella
Ha szeretnél az itt olvasottakhoz hasonló, kedves, támogató szövegeket, videókat, egyéb hasznos információkat kapni minden héten, akkor itt iratkozz fel!
Perceken belül érkezik hozzád egy email (nézd meg a "spam" ill. "promóciók" mappát is). Kérlek, igazold vissza, hogy szeretnél értesítőket kapni, és küldjük Neked őket.
50% kész
Ha szeretnél az itt olvasottakhoz hasonló, kedves, támogató szövegeket, videókat, egyéb információkat kapni minden héten, akkor itt iratkozz fel.
Perceken belül érkezik hozzád egy email (nézd meg a "spam" ill. "promóciók" mappát is). Kérlek, igazold vissza, hogy szeretnél értesítőket kapni, és küldjük Neked őket.